A Cigánymesék rövid sorozat 2020 márciusában látott napvilágot. Az első Covid 19 járvány
hullámában a kerecsendi Gyerekház is új kihívások elé nézett. A napi szinten gyerekekkel, anyukákkal
telt hely hirtelen csendessé vált. Foglalkozásokat nem tarthattunk és mindnyájunk próbálta megtalálni
a helyét ebben a váratlan, számunkra is ismeretlen helyzetben.
Az Apró Lábak Biztos Kezdet Gyerekház 2018 decemberében indult 0-3 éves korú gyerekek és szüleik számára. Hétfőtől péntekig a napi szintű fejlesztő foglalkozások, játékok, beszélgetések, találkozások a ház rutinja volt normál időben. Mivel a járvány megfékezésére tett erőfeszítésekben első helyen állt a kapcsolatok
csökkentése, ezért a Gyerekház is kénytelen volt elfogadni ezt a helyzetet. A szülőkkel ezért
messengeren tartottuk a kapcsolatot vagy a ház Fb csoportján keresztül üzentünk egymásnak illetve,
amennyire erre lehetőség nyílt, szabad téren, de családlátogatásokat folytattunk.
A Cigánymesék felvételei ebben az időben készültek. Úgy gondoltam, hogy a meséken keresztül segíthetek a szülőknek a cigány hagyományokat ápolni vagy éppen felfedezni. Hogy változatosabb
legyen egy egyszerű felolvasásnál, zene került az elejére és a végére. Mögöttem, a falon lévő kép
pedig a Gyerekház egyik képe, amin egy madár anyuka látható a fiókájával. A Gyerekház falait saját
kezűleg festettük és bár ezt a képet én festettem, de igazából itt voltak viszonylag elfogadható
fényviszonyok a felvételhez.
Miért mesék? Elsősorban azért, mert a cigány nép hagyományai a gyakorlatban és szájhagyomány
útján terjednek. A leírt mesék rövidek, szerintem java részt viccesek és hallás után jobban
megmaradnak az emlékekben. Az olvasás és hosszú írások nem a cigányság sajátja, ezért olyan
módot próbáltam találni, ami tartalmas, de szórakoztató is egyben. Főleg, ha egy-egy zenéhez
köthetőek.
Hogy lesz-e folytatása a sorozatnak? Mondjuk 2. évad? Jó volna, mert bár mostanra a járvány 3.
hullámát éljük, idő azonban már nem igazán jut egy ilyen kis videó összeállítására. Felvétel, vágás,
zenei anyag keresése, konvertálás, összeállítás és még millió részlet, ami elég időigényes. De ha
kedvet kaptok hozzá, ötleteiteket szívesen fogadom! Jó szórakozást!
Anna Gabrielle nővér