Hogyan tudom folytatni ezt az utat, megőrizni hitem kincsét és megfelelően ápolni, hogy egyre több gyümölcsöt hozzon?
Aki az Eucharisztiában Krisztussal táplálkozik, annak nem kell a túlvilágra vágyakoznia, hogy örök élete lehessen: már itt a Földön örök élete van, már birtokolja a zsengéjét annak az eljövendő teljességnek, ami az emberre vár.
Krisztus szeretete sürget minket, hogy mi is szeressünk, nem saját erőnkből, hanem az Ő szeretetéből, ami bennünk van.
El kell menni és hirdetni kell, megosztani az örömhírt.
Az utolsó vacsorán Jézus lehajol és szolgál. Meghív bennünket is, hogy utánozzuk őt.
Jézus nekem adja teljes lényét, semmit nem tart vissza. Hogyan viszonozhatnék ilyen ajándékot?
Mélységes analógia van Máriának az Angyal szavára kimondott igenje és az ámen között, amit minden hívő kimond, amikor magához veszi az Úr testét.
Nemcsak mi vesszük magunkhoz Krisztust, hanem Krisztus is magához vesz valamennyiünket. Barátságot köt velünk.
Az élet kenyere életre kelti azt, aki belőle táplálkozik, befogadja és átalakítja őt bensőjében.
Jézus arra hív, hogy amim van (időm, mosolyom, baráti gesztusaim, bátorságom, stb.) megáldjam és megtörjem, megosszam másokkal.
Van olyan része életemnek, ahol hiányzik belőlem a remény?
Észre tudom venni Krisztus valóságos jelenlétét a hétköznapjaimban?
Krisztus önmagát, saját személyét a maga szent emberségében, és egész üdvözítő művét adja.
Az emmauszi tanítványokkal együtt úton vagyok én is Jézussal. Felismerem Őt?
Hogy van az, hogy sokszor szenvedünk szeretetéhségtől és szomjúságtól, bár rendszeresen áldozunk?
Jézus szavainak megismétlésére a kenyér és a bor átváltozik testévé és vérévé. Az ember és a teremtett világ is meghívást kap, hogy bekapcsolódjék ebbe a titokzatos átlényegülésbe.
Isten az ő irgalmában meghív engem: arra vagyok teremtve, hogy az eucharisztikus Jézusra hasonlítsak.
Elhiszem, hogy egyedül Isten tud egyre szabadabbá tenni, hogy olyannak fogadjam el magam, amilyennek ő lát engem?
Tudok az egyszerű, szegény, hétköznapi énemmel Isten elé állni?
Most rajtam a sor, hogy behívjam Jézust mélységeimbe, az otthonomba. Maradj velem, lépj be hajlékomba, lásd hol lakom.
Hiszem, hogy Krisztus jelen van az én emberlétemben is?
Mit tehetek, ha az imában megtapasztalom a kísértést, vagy elbátortalanodom?
Éhezem és szomjazom Jézus után? Engedem, hogy találkozzon a kettőnk szomjúsága?
Van-e olyan aktuális élethelyzet, ahol elvárom Isten beavatkozását?
Figyelek Isten szavára, mely személyesen nekem szól?
Közvetlen kapcsolatba Istennel csak a jelenben kerülhetünk
El tudom engedni és Jézus kezébe helyezni gondolataimat, aggodalmaimat, kérdéseimet?
Néha teljesen be vagyok zárkózva kicsinyes emberi gondolkodásomba, meggyőződéseimbe, előítéleteimbe
Van-e az életemnek olyan területe, melyet szégyellek?
Felismerem a mindennapi zajaimat? Azt ami lefoglalja a benső teremet és süketté, vakká teszik?
Hogyan tudom folytatni ezt az utat, megőrizni hitem kincsét és megfelelően ápolni, hogy egyre több gyümölcsöt hozzon?
Aki az Eucharisztiában Krisztussal táplálkozik, annak nem kell a túlvilágra vágyakoznia, hogy örök élete lehessen: már itt a Földön örök élete van, már birtokolja a zsengéjét annak az eljövendő teljességnek, ami az emberre vár.
Krisztus szeretete sürget minket, hogy mi is szeressünk, nem saját erőnkből, hanem az Ő szeretetéből, ami bennünk van.
El kell menni és hirdetni kell, megosztani az örömhírt.
Az utolsó vacsorán Jézus lehajol és szolgál. Meghív bennünket is, hogy utánozzuk őt.
Jézus nekem adja teljes lényét, semmit nem tart vissza. Hogyan viszonozhatnék ilyen ajándékot?
Mélységes analógia van Máriának az Angyal szavára kimondott igenje és az ámen között, amit minden hívő kimond, amikor magához veszi az Úr testét.
Nemcsak mi vesszük magunkhoz Krisztust, hanem Krisztus is magához vesz valamennyiünket. Barátságot köt velünk.
Az élet kenyere életre kelti azt, aki belőle táplálkozik, befogadja és átalakítja őt bensőjében.
Jézus arra hív, hogy amim van (időm, mosolyom, baráti gesztusaim, bátorságom, stb.) megáldjam és megtörjem, megosszam másokkal.
Van olyan része életemnek, ahol hiányzik belőlem a remény?
Észre tudom venni Krisztus valóságos jelenlétét a hétköznapjaimban?
Krisztus önmagát, saját személyét a maga szent emberségében, és egész üdvözítő művét adja.
Az emmauszi tanítványokkal együtt úton vagyok én is Jézussal. Felismerem Őt?