Csernai Balázs

Pap
Dr. Csernai Balázs A Nyolc Boldogság Közösség Papi Testvériségének tagja Elhangzott a 2020-as Betánia napokon Két kérdés János evangéliumából. Az első kérdés egy olyan helyzetben hangzik el, ahol túl kevés az információ... A második kérdés éppen ellenkezőleg, egy olyan beszéd után, amiben túl sok az információ. Jézus meghív a jelenbe. Csak nála vannak az örök élet igéi, Ő bevezet bennünket Isten akaratába, hogy életünk legyen, és bőségben legyen.
kéz kereszt faragás
Balázs atya már nagyon régóta a barátunk, és a Papi Testvériség aktív tagja. Veszprémben szolgál, és ott hozta létre a "Jézus Műhelyében" című lelkigyakorlatos sorozatot. Biblikus alapú, imádságos és mélyen emberi elmélkedéseiből itt meríthetsz!

Betánia napok 2020 – Mester, hol laksz? Hová mehetnénk?

Dr. Csernai Balázs
A Nyolc Boldogság Közösség Papi Testvériségének tagja
Elhangzott a 2020-as Betánia napokon

Két kérdés János evangéliumából. Az első kérdés egy olyan helyzetben hangzik el, ahol túl kevés az információ… A második kérdés éppen ellenkezőleg, egy olyan beszéd után, amiben túl sok az információ. Jézus meghív a jelenbe. Csak nála vannak az örök élet igéi, Ő bevezet bennünket Isten akaratába, hogy életünk legyen, és bőségben legyen.

Mutass többet
kéz kereszt faragás

Jézus műhelyében

Balázs atya már nagyon régóta a barátunk, és a Papi Testvériség aktív tagja. Veszprémben szolgál, és ott hozta létre a “Jézus Műhelyében” című lelkigyakorlatos sorozatot. Biblikus alapú, imádságos és mélyen emberi elmélkedéseiből itt meríthetsz!

Mutass többet