Ahogy nem vagyok botanikus, etológus sem vagyok, mégis nagyon szeretem figyelni a növények szépségét és az állatok meglepő viselkedését. Mi a családban mindig le vagyunk maradva pár hónappal, legyen az karácsonyi ablakmosás, húsvéti nagytakarítás, téli madáreleség ki- és betétele. Így aztán egy magokból álló golyóbis kinn maradt a fügefán nyárra is, és egyszer csak látjuk, hogy naponta többször jön lakmározni egy helyes kis barázdabillegető, vagy kettő, amennyiben egy párról van szó. Ez mind semmi, a szomszédunk bejárati ajtaja mellett dísznek kihelyezett kerámia szenteltvíztartóba fészket is raknak. Szép madármintás, így a barázdabillegetők megértették, hogy az a lakás nekik van kiutalva, csak be kell rendezniük. És ha már fészek, lett benne öt kis tojás! Apukám nagy állatbarát, viszont a madáretológiáról nem akar tudomást venni, így naponta többször megérinti a tojásokat, hogy melegek-e, költi-e őket rendesen az anyjuk/apjuk. Én meg befényképezek a fészekbe, hogy lássuk, mi történik. Június 17-én ki is kel két embriószerű, alig pihés madárka, pár nap múlva már hatalmasra nyílt csőrrel tátognak az ég felé. Nagy az öröm, várjuk, talán kikel a többi is, de valahogy a többi tojásból nem lesz semmi, egyébként a két madárka bőven kitölti a rendelkezésre álló teret. Olyanok, mint egy gyorsított felvétel: napról napra több a tolluk, tíz nap alatt teljesen kinő a szép pettyes tollazatuk, és megvan mindenük, ami egy rendes madárnak, a méretet is beleértve. Ha a közelükbe megyünk, a tíz centis anyuka (apuka?) vészjóslóan csivitel, és bizony még felém is repül, hogy elzavarjon. A kicsik meg teljes csendben és mozdulatlanul ülnek a fészekben, valószínűleg a szívinfarktus közelében. Pedig Apukám csak szelíden simogatja a fejüket, és elmagyarázza, hogy mi nem bántjuk őket. Június 29-én az egyik kismadár kiül a szenteltvíztartó szélére, és felröppen a cseresznyefára. Még aznap követi a másik is. Hát ennyi volt! Én azt hittem, hogy a fészekben lakni fognak, családi életet élni, velünk kvaterkázni, egész nyáron barátkozni, jönnek a fügefára magokért, de nem. Kirepültek, és már valahol máshol élik a maguk életét. Most üres fészek szindrómánk van, még jó, hogy a macska nem tud repülni!
