Pünkösd, legénybúcsú és hercegi esküvő
Nem volt ez olyan régen, mindössze három éve, mégis egy másik időszámítás szerint. Írásom a Covid előtti állapotokat tükrözi, ezért a történet több pontján is felszisszenhetünk: semmi maszk vagy távolságtartás, özönlenek a turisták, és vígan legénybúcsút tartanak a budapesti kocsmákban, kézrátétellel imádkozunk emberekért, akik a templom szentélyében torlódnak! De hogyan is kezdődött a készülődés 2018 pünkösdjére?
A Mária Rádió reggeli műsorának riportere feltette a becsapós kérdést: „Kell-e érezni a Szentlelket?” Ilyenkor az ember illedelmesen és katekizmusba illő teológiával azt válaszolja, hogy á nem, lényeg a hit tapasztalata, de ha már ilyen eszméletlen korán felkeltem ennek a riportnak a kedvéért, még jó, hogy érezni akarom a Szentlelket! Áradjon ki az egész világra, jöjjön a szeretet új pünkösdje, amit annak idején az apostolok és az őket hallgatók is alaposan megéreztek! Pozitíve. Igen, akarjuk az örömet, a vigasztalást, az erőt! Kell-e a színes díszlet a templomban, a dicsőítés, kellenek-e a szép énekek, a villódzó fények, hogy a Lélek felé terelgessék, és megnyissák ‒ ki tudja hol bóklászó ‒ testünket-lelkünket? Érdemes-e egy imaesten két órát fordítani a Lélek befogadására? Hát persze!
Szombat este van, a templomajtón túl a világ bulizni készül. A Corvin-negyedben több legénybúcsúhoz készülődő férficsapat spannolja magát gyanús módszerekkel, hát biztosan ők is a mennyország előízét akarják megérezni, csak más úton indultak el. A leggyanúsabbak a pláza emeletéről néznek le: pápának, bíborosnak és egyéb egyházi személyeknek öltözve. Vajon mire készülnek?? Jó lesz ez az imaest, áradjon a Lélek bent a templomban, és még inkább a Józsefváros sötétebb szegleteiben!
Délután a templomban készítjük a díszleteket, Erzsi néni már benn ül a padban és figyel. Ő mindig fel tudja tenni a legfrappánsabb kérdést, majd meglepő csavarral beszámol a világ legfrissebb fejleményeiről, amit éppen a tévében látott:
„Mi az ott középen, bábszínház lesz? Gyerekeknek?”
„Ó, hát mindenkinek! Erzsi néninek is, meglepetés!”
Erzsi néni tovább fűzi a gondolatmenetét:
„Délután néztem a hercegi esküvőt (Harry). Afrikai a menyasszony!”
„Na de Erzsi néni, nem is afrikai!”
„Na jó, csak félig, de az anyja teljesen!”
Erzsi néni szereti fekete-fehérben látni az élet dolgait, de inkább feketében. Vajon kijön-e majd imát kérni a színes leplek alá, amiket bábszínháznak aposztrofált? Hát, addigra ő már elment, nem tudom, mikor lett neki sok. De most egy kicsit előreszaladtam.
Szóval kezdődik a pünkösdi imaest, összeült a zenekar, összeállt a közösség három ága, feladatok leosztva. Ki a padokból, dicsőítsünk, a Lélek pedig jön, illetve ő már eleve ott volt, csak nekünk kellett belépni a jelenlétébe. Nagyon jó a buzdítás, pont ez kell nekünk: elég a sok fekete-fehérből, lássuk az igazi színeket és árnyalatokat, Jézus tekintetével, ezt adja most a Lélek! A színes leplek tehát nem bábszínházhoz készültek, hanem emberek valóságához, és jönnek is, be a sátor alá, amit mi tartunk, testvérek és nővérek. Ágaskodunk, hogy beférjenek, és most az se baj, hogy fáj a jobb karom, Beátának talán az egész fél oldala, Isten népe ennyit megér. A sátor alatt kis pünkösdi néppé áll össze az éppen aktuális csoport. Vajon milyen utakon terelte egybe őket a Szentlélek, vajon merre vezeti őket tovább? Örömmel jönnek be, még nagyobb örömmel távoznak, pünkösd van. Szeretem Erzsi nénit.
