Maszk-korszak
„Ma kétszer is láttalak az utcán… és egyik sem te voltál!”
Így szólt a rövid, ám sokat mondó Facebook-bejegyzésem, ami aznapi saját élményből táplálkozott. Megyek az utcán, látom, hogy a másik oldalon jön Beáta nővér, készülök, hogy örömmel integessek neki, aztán leesik, hogy nem ő az. Megyek tovább, öt perc múlva megint látni vélem Beáta nővért, készülök, hogy odakiabáljak neki, hát megint nem ő az. Megnyugtat, hogy a sebészek és műtősnők kivételével valamennyien kezdők vagyunk a maszkos felismerés terén, még nem fejlesztettünk ki újabb érzékelési képességeket. Egy mondatos írásomat barátaim gyorsan tovább ragozták egyéb saját élményekkel. Idézek néhányat: „Ma nem láttalak az utcán, és nem is te voltál.” (K.K.) „Mennyi lehetőségünk lett hirtelen a járvány alatt! Mármint mennyi lehetőségünk lett nem-találkozni!” (K.K.) „Mi folyik ott a IX. kerületben?!” (P.N.) Reakció: „Nem messze a Duna.” (H.Zs.) „Napközben is ehetek fokhagymát, ami a kedvencem, a távolságtartás és a maszk megóv a lenéző fintorgásoktól. Nem is érzékelném a fintorgásokat, mert a fintorgók is maszk mögül teszik, úgyhogy ha tennék is, mosolygásnak venném. Az élet szép!” (B.T.)
Hát, valahogy így születnek a népmesék 2020-ban a Ferencvárosban. Meg az egész világon.
(Veronika Mária nővér)
