Krisztus és a tanítvány „egymásban léte”
Összekulcsolom kezeimet, és észlelem az ujjaimat, ahogyan egymáshoz illeszkednek, és egy egységet alkotnak.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
„Elmondhatjuk, hogy nemcsak mi vesszük magunkhoz Krisztust, hanem Krisztus is magához vesz valamennyiünket. Barátságot köt velünk: Ti a barátaim vagytok (Jn 15,14). Sőt, mi az életünket neki köszönhetjük: Aki eszi az én testemet, általam fog élni (Jn 6,57). A szentáldozásban titokzatos módon megvalósul Krisztus és a tanítvány ‘egymásban léte’: Maradjatok meg bennem és én tibennetek (Jn 15,4).” (II. János Pál, Ecclesia de Eucharistia, 22.)
Valóban hasonlít az ‘egymásban létünk’ ahhoz, ahogy a Szentháromságban Jézus él az Atyával? Ahogyan ők egyek, mi is egyek lehetünk (vö. Jn 17), nem csak majd valamikor, hanem itt és most, mert ezt ajándékul adja nekem a szentáldozásban? Ahogyan a bor és a víz szétválaszthatatlanul összekeveredik az adományok előkészítésekor, részesülhetünk istenségében, mivel ő is részese lett emberségünknek? (Vö. az Eucharisztia liturgiája, Az adományok előkészítése.)
Nem tudom felfogni, de elidőzöm ennél a nagy titoknál, közel engedem magamhoz, ízlelem a hatását.
Segíts, kérlek, hogy ne megszokásból és tudatlanul vegyelek magamhoz téged, hanem tudjak vágyni erre a meghitt barátságra, egyesülésre, amiben végre életre találhatok!
Üdvözlégy Mária
Meghívás, életre váltás
Képzeletemmel előre látom a következő szentmisét, amelyen részt veszek. Mi emlékeztet majd arra, hogy megtörténik ez az egyesülés Krisztussal?
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Kulcsszavak
barátság, egyesülés, egymásban lét
