Az élet kenyere életre kelti azt, aki belőle táplálkozik, befogadja és átalakítja őt bensőjében.

Jézus arra hív, hogy amim van (időm, mosolyom, baráti gesztusaim, bátorságom, stb.) megáldjam és megtörjem, megosszam másokkal.

Van olyan része életemnek, ahol hiányzik belőlem a remény?

Észre tudom venni Krisztus valóságos jelenlétét a hétköznapjaimban?

Krisztus önmagát, saját személyét a maga szent emberségében, és egész üdvözítő művét adja.

Az emmauszi tanítványokkal együtt úton vagyok én is Jézussal. Felismerem Őt?

Hogyan válhatok Krisztussal eucharisztiává?

Hogy van az, hogy sokszor szenvedünk szeretetéhségtől és szomjúságtól, bár rendszeresen áldozunk?

Jézus szavainak megismétlésére a kenyér és a bor átváltozik testévé és vérévé. Az ember és a teremtett világ is meghívást kap, hogy bekapcsolódjék ebbe a titokzatos átlényegülésbe.…

Isten az ő irgalmában meghív engem: arra vagyok teremtve, hogy az eucharisztikus Jézusra hasonlítsak.

Elhiszem, hogy egyedül Isten tud egyre szabadabbá tenni, hogy olyannak fogadjam el magam, amilyennek ő lát engem?

Tudok az egyszerű, szegény, hétköznapi énemmel Isten elé állni?