nővér erkélyen

Vajon mitől lesz értékes az életem?

És még egy a Képmás Magazinban megjelentett interjú: Szám Kati beszélgetett Beáta Nővérünkkel, 2015. novemberben

 

Talán sokan ismerik látásból. Ő az a szerzetes, akinek a Rendben vagyok kampányban nordic walking bot az „eposzi” kelléke. Versegi Beáta nővér tényleg szeret gyalogolni és futni, és elméletben is foglalkoztatja a mozgás, a test spirituális vonatkozása. Mit jelent számára a rendben lenni és rendben lenni? Az Üllői úti Örökimádás-templom kertjében beszélgettünk.

– Hogyan kerültél a szerzetesrendbe?

Az első lépés talán fiatal felnőttkoromban történt, akkor átéltem egy újfajta Isten-kapcsolatot. Bébiszitternek mentem Düsseldorfba. Hiányoztak azok az ismerősök és barátok, akik otthon biztos pontot jelentettek, és a friss ismeretségek mellett csak Isten maradt velem. Nem volt semmi különös, misztikus élmény, csak az egyszerű hétköznapok az ő baráti jelenlétében. Amikor hazajöttem, minden jól ment körülöttem, sikeres felvételi, felsőfokú nyelvvizsga, egy nagyon jó fordítási munka lehetősége, szeretettel teli kapcsolatok, semmi okom nem volt, hogy hiányérzetem legyen, mégis, amikor egy barátnőm feltette nekem a mindennapos kérdést, „Hogy vagy?”, elgondolkoztam. Azt kellett volna válaszolnom, hogy kerek a világ – ez a kérdés mégis egy erős keresést és átrendeződést indított el bennem. Vajon minden rendben, a maga helyén van az életemben? Akkor találkoztam a Nyolc Boldogság Közösséggel, a barátnőmet kísértem el, de aztán mégis én maradtam ott. Emlékszem, azt mondták, most nem tudnak foglalkozni velem, ebédig menjek be a kápolnába szentségimádásra. Ott úgy éreztem, megérkeztem. Azért még, emlékszem, felütöttem a Bibliát, hogy kapok-e valami idevágó szentírási idézetet megerősítésképpen. De nem érkezett semmi, két bibliai könyv között nyílt ki. Akkor megértettem, hogy a kérdező és a válaszadó nem ugyanaz. Az én szabadságomban állt, hogy a meghívás élményre felelek-e. Az én válaszom pedig nem az volt, hogy jobban csináljam vagy többet tegyek valamiért, ami jó és fontos, hanem a kizárólagosság: hogy aki vagyok, testestől-lelkestől kizárólag Istennek ajándékozzam. Amikor ezt megértettem, éreztem, hogy tényleg rendben vagyok. A szentségimádás az utam egyik fontos állomása volt.

– Hogy lehet a szentségimádást megszerettetni másokkal?

A gyerekekkel néha nagyon egyszerűen, ők még nem az intellektusukkal közelítik meg, csak hagyják, hogy hasson rájuk.
Egyszer egy táborban egy kisgyerek, akinek semmilyen vallásos múltja nem volt, odajött hozzám, hogy ahhoz a csillaghoz menjünk, mert ott olyan jó. A felnőtteket sokszor a csend szólítja meg, mert az nagyon hiányzik az életükből.

– Éppen ezért talán nem is kis feladat kiüríteni a sok napi gondot.

A lecsendesedés önmagában valóban nem egyszerű. A gondolatok jönnek mennek, repkednek, mint a legyek – ahogy Avilai Teréz mondja –, és minél inkább el akarjuk hessegeti őket, annál jobban magukkal ragadnak. Miközben valamennyire nyilván szükséges a külvilágot letenni és egy belső összeszedettségre eljutni, az imádság fókuszában nem a csend van, hanem az Istennel való találkozás vágya. Vágyunk megérkezni Annak a jelenlétébe, aki ígérete szerint velünk maradt, velünk van. A lényeg – ahogy az emberi kapcsolatokban is – magában a kapcsolatban van. Nem a teljesítmény a fontos, hanem hogy jelen vagyok a másik számára. A testi jelenlétem segíti és egyben kifejezi azt, hogy a másik személlyel – Istennel vagy emberrel – osztom meg az időm, rá figyelek.

– Test és lélek fontosságát illetően sokszor átesünk a ló túlsó oldalára. Néha a lelket, néha meg a testet hanyagoljuk el. A sport segít abban, hogy ne szakítsuk el egymástól a kettőt?

Szerintem az a lényegi különbség, hogy használjuk-e a dolgokat, akár a testet, akár a lelket, vagy élünk velük. Ha az a célunk, hogy jó lelkiállapotban legyünk vagy jó testi kondícióban, azért nyilván tennünk kell. Vannak technikák arra, hogy egyensúlyba tartsuk a testet és a lelket, de az igazi egységhez, úgy gondolom, nem elég a technika, hanem szemléletmód kell. Sienai Szent Katalin azt mondja: „Testetek és lelketek a szeretet anyagából van megalkotva”, vagyis a szeretet ajándéka a testünk is, a lelkünk is. A szeretet anyagából van, és szerethető. Ahogyan elkezdem megélni értékes ajándékként testi-lelki valóságomat, úgy lassan alakulni fog bennem az egység. Törékeny lélekben és testben élek, nem tökéletesben, de mindezt úgy, ahogy van, ajándéknak tekinthetem.

– A sport neked konkrétan is segített, amikor nehéz időszakot éltél át?

Volt egy diagnosztizált burnout-szindrómám, kiégésem volt, ez gyakori a segítő szakmákban. Szerencsére a spirituális egyensúlyom nem borult, csak a mentális. Ekkor tapasztaltam meg azt is, amit addig csak tanultam, hogy a kettő nem ugyanaz. A testi egészségem is megrendült. A felépülésemben a mozgásnak nagy szerepe volt, főleg az olyan ritmikus, ciklikus mozgásformáknak, mint a gyaloglás, futás, evezés. A test és a lélek különböző valóságok, de az egységük lehetővé teszi, hogy egymást megerősítsék. A mozgás rengeteget segített abban, hogy mentálisan regenerálódjak. Egyszer a Jézusi gyaloglás lelkigyakorlaton, amely a nordic walkingra épül, egy nyolcvanegynéhány éves néni mondta, hogy amíg tud, addig jön, mert most annyit akar gyalogolni, hogy amikor már nem tud, a lelkében akkor is folytatni tudja az utat.

– Mennyit mozogsz?

Hetente kétszer sportolok, tornázom, és az Orczy-kertben szoktam futni, és amikor csak lehet, gyalogolok. Van, hogy az agyam a sok tennivaló miatt elfelejtené a mozgást, vagy egyáltalán nincs kedvem, de a testem jelez, hogy szegény nem volt megmozgatva aznap, és akkor muszáj, hogy beleférjen legalább egy esti séta.
A múlt héten cseresznyét szedtünk édesanyáméknál, egy magas létrán ácsorogtam egész nap, és fújt a szél is, az egész testem be kellett feszítenem, nyújtózkodni, csimpaszkodni kellett, hogy ne essek le és leszedjem a termést. Pilates tornának vagy balettnek is beillett volna a gyakorlat. Jó kis izomlázam lett. Ha több természetes fizikai, kerti munkát végeznénk, valószínűleg jobban ki lenne elégítve a testünk mozgásigénye, karban lennének tartva az izmaink.

– Sokan mondják, hogy nincs idejük mozogni, annyi a fontosabb teendő, meg aztán valamibe úgyis bele kell egyszer halni…

Nem biztos, hogy az a jó út, ha valaki belehal abba, amit csinál. A keresztény felekezetekben is előfordul, hogy idealizáljuk azt, ha valaki belepusztul a szolgálatba, akár az egyház, a szakma vagy a magánélet oltárán. Vajon mitől lesz értékes az életem? Tényleg mindig túl kell teljesíteni, lefőzve elvárásokat, szomszédot, önmagamat?
Élni másokért, életet adni, éltetni másokat, életre hívni dolgokat – mi lenne, ha inkább ebben gondolkodnánk? De hogy ezt tegyük, nekünk magunknak kell élettel telinek lenni, ápolni az életet magunkban és a környezetünkben. Megéri az életre voksolni és még a halálban is az életre nyitni.

Related Articles

Lisieux-i Szent Teréz titka

Lisieux-i Szent Teréz bátorít minket, és azt üzeni: „tárd fel minden szegénységedet, minden elégedetlenségedet, minden szenvedésedet, minden fájdalmadat, ne rejts el semmit! Írj egy őszinte, személyes levelet, és amikor beteszed majd a kosárba, add oda egészen magadat és engedd meg, hogy az Úr Jézus beszálljon a bárkádba és ő kormányozza azt. És én megígérem neked, hogy rózsaesőt hullatok rád. Azaz a remény és a bizalom kegyelmét. Bátran menj tovább ÜRES KÉZZEL, az Atya mindenben gondoskodik rólad, hiszen az Ő szeretett gyermeke vagy!

A szív húrjai

Nézzük meg közelebbről, hogy milyen szeretetképességek, szeretetkészségek voltak Lisieux-i Szent Teréz szívében, amelyeket jól tudott működtetni, és ránk hagyta biztos útnak.
Bónusz: a 2020-as Rózsaeső imaest felvétele, ahol Beáta Mária nővér tanítása elhangzott.