„Íme, egy igaz izraelita”
János evangéliumának mindjárt az elején azt olvassuk, hogy „amikor Jézus meglátta a közeledő Natanaelt, azt mondta róla: Íme, egy igaz izraelita, akiben nincs álnokság.” (Jn 1,47)
Számomra mindig is kicsit furcsa volt Jézusnak ez a megjegyzése, főleg, mert a szövegkörnyezetben igazából előzmény és folytatás nélküli. Egyes magyar fordításokban az álnokság helyett kétszínűség szerepel, de engem ez sem vitt közelebb a megértéshez. Az viszont már sokat segített, mikor elolvastam ezt a mondatot az új francia liturgikus fordításban, ahol a ravaszság, csel, fortély jelentésű „ruse” szót használják ugyanitt.
A zsidók egyik ősatyja, Jákob a ravaszságáról volt híres. A legelterjedtebb magyarázat szerint a Jákob név is annyit jelent: görbe, furfangos, csaló. Mások szerint a sarok szóhoz van köze, hiszen születésekor ikerbátyja sarkát fogva jött a világra. Kivételes – nevezzük így – ötletességének élete során sokszor tanújelét adta. Csellel szerezte meg apjától az elsőszülöttségi áldást, ezért bátyja megtorlásától tartva elmenekült a szülői házból. A nagybátyjánál talált menedéket, ahol minden furfangot bevetett, hogy a rábízott nyájat (csak azt, amelyből részesedést kapott) gyarapítsa. Életének fordulópontját azonban egy különös éjszaka jelentette. Mikor évekkel később, immár gazdag emberként arra készült, hogy hazatérve végre találkozzon a testvérével, előre küldte minden jószágát, ingóságát, a szolgáit, feleségeit és gyermekeit, és egyedül maradt a Jabbok gázlójánál. Itt egész éjszaka egy rejtélyes idegennel (talán angyallal) küzdött, aki a viadal végén megáldotta őt és új nevet adott neki: „Ne Jákobnak hívjanak ezentúl, hanem Izraelnek! Mert küzdöttél Istennel és az emberekkel, s győzedelmeskedtél.” (Ter 32,29).
Nem Jákob, a csaló kapja meg Isten áldását, hanem az új név birtokosa: Izrael. Természetesen ennek a névnek a magyarázatára is sok kísérlet történt: Isten harcosa, Istenért küzdő; Isten erős, Isten küzd… De az is lehetséges, hogy a kiegyenesedni igéből ered, és azt jelenti: egyenes Isten előtt. Jákob akkor lesz Izraellé, mikor végre nem furfanggal akar győzni, mindenkin átgázolva, hanem szemtől-szemben kitart, és felveszi a harcot az ismeretlennel. A szövegrész gazdagságát itt most nem tudjuk jobban feltárni, mindenesetre érdemes átelmélkedni!
Visszakanyarodva a János evangéliumban található párbeszédhez: feltűnő, hogy ebben a rövid jelenetben egy másik, még direktebb utalás is történik Jákobra. A beszélgetés lezárásaként Jézus így szól: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok a megnyílt eget, s hogy az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött.” (Jn 1,51).
A fiatal Jákob, miközben Ézsau haragja elől a nagybátyjához menekült, egyik éjjel egyedül aludt a pusztában (később ezt a helyet Bételnek nevezte el). „Álmában azt látta, hogy egy létra áll a földön, a teteje pedig az eget éri, és Isten angyalai fel és le járkálnak rajta.” (Ter 28,12) Isten pedig megígérte neki, hogy védelmezni és gyarapítani fogja. Néhány fejezettel később – a Jabbok gázlónál való küzdelme után – Isten elküldte őt Bételbe. Ott megjelent neki, megáldotta és újra kijelentette: „Ne Jákobnak hívjanak ezentúl, hanem Izrael legyen a neved!”. (Ter 35,10).
Mindent összevetve a személyes véleményem az, hogy Jézus az evangéliumban egy szójátékot alkalmaz Natanaelre, amit talán így is vissza lehetne adni: „Íme, ő valóban Izrael ivadéka, és nem Jákobé – Íme, ő igazán egyenes lelkű, nincs benne alattomosság”.
