A hal nem hús?!
Nem! Vágja rá minden tájékozott katolikus (és zsidó). Ha pedig utánakérdezünk, hogy mégis miért nem, akkor általában egy elmés magyarázatot kapunk a meleg- és hidegvérű állatok közti különbségtétel fontosságáról…
Szeretném megerősíteni: a zsidó-keresztény hagyományban a hal valóban nem számít húsnak, tehát böjti napokon is fogyasztható – merthogy a kérdésfeltevés mögött ez a rendkívül gyakorlati és fajsúlyos kérdés húzódik meg! Ugyanakkor fontos aláhúzni: a szétválasztás alapja nem valamiféle biológiai különbség. Ilyen jegyek alapján azt szokták meghatározni, hogy valami kóser-e vagy sem, hogy általánosságban fogyasztható-e egy hívő zsidó számára, vagy nem. A mi esetünkben azonban a különbségtétel oka egy érdekes bibliai megfogalmazás.
A Teremtés könyvében (Mózes első könyve) olvassuk, hogy az emberek gonoszsága miatt Isten úgy határozott, vízözön által elpusztítja a teremtett világot, és benne minden élőlényt. Egyedül Noé családja menekül meg, és mindazok, akik vele voltak a bárkában.
„Oda is veszett minden test, amely mozgott a földön, minden madár és barom, vad és minden csúszómászó, amely nyüzsög a földön – és valamennyi ember. Minden meghalt, amiben a szárazföldön az élet lehelete volt. Eltörölt tehát minden lényt, amely a földön volt, embert, jószágot, csúszómászót és égi madarat, eltörölte őket a földről, csak Noé maradt meg, és azok, akik vele voltak a bárkában.” (Ter 7,21–23)
Már a Biblia első olvasóiban is hamar felmerült a gondolat, hogy ez a kijelentés – elpusztul minden test (azaz élőlény) a vízözön által – azért furcsa, mert hát: a halak valószínűleg túlélték, nem?!
Ha megnézitek, a szentírási szöveg nem is tesz említést a halakról, pusztán az emberek, szárazföldi állatok és madarak pusztulásáról szól. Viszont – és itt jön a csavar – a héber szövegben szó szerint az szerepel: „minden hús odavész”. Nyilván itt a hús szó magukat az élőlényeket jelenti, az ilyenfajta fogalmazás egyáltalán nem idegen a Szentírástól és az emberi beszédmódtól általában. De innentől fogva egy csodaszép következtetés-sor kezdődik, melyet Arisztotelész is megirigyelhetett volna:
A = Minden hús elpusztul.
B = A halak túlélik.
A+B = C = A hal nem hús.
Egyszer azt hallottam, a középkori Angliában a nemesek kitalálták, hogy mivel a hód vízben él, halnak tekintendő, és lehet nagyböjtben enni. Ennek köszönhetően pusztult ki a hód a szigetországban… A régebbi korokban alapvetően azért volt nagy jelentősége annak, hogy a hal vallási értelemben húsnak számít-e, mert akkoriban a teljes böjti időszakban (40 nap) nem fogyasztottak húst – fizikai munkát viszont végeztek, nem is keveset.
Manapság, amikor már külső, társadalmi ellenőrzés sincs az előírások betartására vonatkozóan, a böjt külső formái is jelentősen átalakultak. Hogy ki hogyan böjtöl – milyen konkrét módon, és főleg, milyen lelkülettel – az egészen személyes, így nem merülhet ki néhány nagyon általános előírás teljesítésében.
Nem tudom, hogy ez az elképzelés, miszerint a hal nem hús, mennyiben játszik szerepet egyéni böjti gyakorlatunkban. Mindenesetre azt gondolom, érdemes tudni, mi van a hagyományos kijelentés hátterében!
