Teréz éjszakája 1896 húsvétján kezdődött, passió volt ez testi-lelki értelemben egyaránt. Másfél évig, egészen a haláláig tartott, egyszerre szenvedés és szenvedélyes szeretet.
Mitől is lett Kis Szent Teréz egyházdoktor? Csak néhány osztályt végzett, egy eldugott Karmelben élt, 24 évesen meghalt… és X. Szent Piusz pápa azt mondta róla, hogy a XX. század legnagyobb teológusa! Hogy lehet? Mit tudott ő?…
„Elmélkedéseink során már a közösségi élet első pillantaitól kezdve megragadott bennünket Jézus két arca: Oroszlán és Bárány, erő és gyengeség, Mindenható Isten és kisgyermek, túláradó élet és teljes kiüresedés. (…) S még ha úgy is tetszik Istennek, hogy időnként egyik…
Az 51. avagy Miserere zsoltár az egyik legismertebb bűnbánati imádság. Sok szeretettel osztjuk meg ezt a képes összeállítást – segítsen bennünket a Húsvét felé tartó utunkon!
Medjugorjéban nagyon sok kérés érkezik hozzánk, hogy imádkozzunk a betegekért és az egészségügyi dolgozókért, akik emberfeletti küzdelmet folytatnak azért, hogy életeket mentsenek. Éljük meg hittel, reménnyel és szeretettel ezt a nagyon nehéz időszakot! Imádkozzunk együtt!…
„Az evangéliumok kiemelt hangsúllyal beszélnek Krisztus fájdalmának titkairól. A keresztény jámborság kezdettől fogva – főként nagyböjtben a keresztút végzésével – elidőzött a passió mozzanatainál, szemlélve, hogy ez a szeretet kinyilatkoztatásának…
Aki az Eucharisztiában Krisztussal táplálkozik, annak nem kell a túlvilágra vágyakoznia, hogy örök élete lehessen: már itt a Földön örök élete van, már birtokolja a zsengéjét annak az eljövendő teljességnek,…
Jézus szavainak megismétlésére a kenyér és a bor átváltozik testévé és vérévé. Az ember és a teremtett világ is meghívást kap, hogy bekapcsolódjék ebbe a titokzatos átlényegülésbe.…
Bevezető
Május 7-étől indul ez a podcast sorozat, és 30 napon át minden nap felkerül ennek a lelkigyakorlat egy része. Mondhatjuk egy nagy harmincad ez, amely vezet bennünket egészen Úrnapjáig.…
„A gyermekségtől és a názáreti élettől továbbhaladva Jézus nyilvános működése felé, a szemlélődés azokhoz a titkokhoz vezet, melyeket külön névvel a világosság titkainak nevezhetünk. Valójában minden Krisztusnak a titka, aki…
„A rózsafüzér titkainak első csoportjára, az örvendetes titkokra a megtestesülés eseményéből fakadó öröm jellemző. […] Mária elvezet minket a keresztény öröm titkának megértésére, és emlékeztet rá, hogy a kereszténység mindenekelőtt …