ADVENT 1. HETE, 2. elmélkedés
Evangélium advent 1. vasárnapján (C év): Lk 21,25-36
„Jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, és a földön a népek kétségbeesett rettegése a tenger zúgása és háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, és annak várásától, ami a világmindenséggel történik, mert az egek erői megrendülnek. Akkor meglátják az Emberfiát, amint eljön felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel.
Mikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel és emeljétek fel a fejeteket, mert közel van a ti megváltástok.«
Példabeszédet is mondott nekik: »Nézzétek a fügefát és a többi fát. Amikor kifakadnak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor látjátok, hogy ezek megtörténnek, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa. Bizony, mondom nektek: el nem múlik ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.
Vigyázzatok hát magatokra, hogy el ne nehezedjen szívetek a tobzódásban és részegségben, s az élet gondjai között, és az a nap meg ne lepjen titeket hirtelen. Mert mint a csapda, úgy fog lecsapni mindazokra, akik az egész föld színén laknak. Virrasszatok tehát, és minden időben imádkozzatok, hogy megmeneküljetek mindattól, ami be fog következni, és megállhassatok az Emberfia előtt.”
Advent, azaz Úrjövet
Az advent szavunk az „eljövetel, érkezés” jelentésű latin adventus szóból származik. Az időszak szép magyar neve Úrjövet. Készülünk a Megváltó érkezésére. De ez nem csak a karácsonyra való készületet jelenti! Ha megvizsgáljátok a liturgikus szövegeket (olvasmányokat, antifónákat és énekeket), láthatjátok, hogy az adventi időszak két különböző hosszúságú részre oszlik. Az első részben (december 16-ig bezárólag) Krisztus dicsőséges eljövetelének várása kerül a középpontba. Csak a második részben, az utolsó nyolc napban (december 17-24. között) kerül a fókuszba a Megtestesülés ünnepére való készület.
A korábbiakban láttuk, hogy advent napjaiban visszaállunk alaphelyzetbe, újra felvesszük keresztény létünk alapvető magatartását, a virrasztást, az éber várakozást. Várunk, készülünk az Úrral való találkozásra. Egyrészt tudatosan, az Isten jelenlétében igyekszünk megélni minden pillanatot. Másrészt – és erről nagyon gyakran elfeledkezünk – arra kaptunk meghívást, hogy az Istennel való teljes egységben éljünk az örökkévalóságban. Egész földi életünkben erre az örökké tartó találkozásra készülünk! Krisztus dicsőséges eljövetelére várakozunk, ami betölti minden vágyunkat, és amikor „Isten lesz minden mindenben”. Ez a keresztény létünk ígérete és célja. Mégis, olyan gyakran megfeledkezünk erről, vagy egyenesen félünk tőle!
Honnan eredhet ez a félelem? Talán az istenképünk sérüléséből, talán a Szentírás hibás értelmezéséből. A Bibliában sok ijesztő leírást találunk az Úr napjáról és az utolsó ítéletről. Fontos, hogy időt szánjunk rá, és megvizsgáljuk, mit is akarnak mondani ezek a szövegek, és ne csak felszínesen olvassuk el őket!
„Mikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel és emeljétek fel a fejeteket, mert közel van a ti megváltástok.” (Lk 21,28).
Mit mond számunkra advent első vasárnapjának evangéliuma? Két dolgot akar hangsúlyozni: az első, hogy ez a világ, abban a formájában, ahogyan ismerjük, elmúlik. A második, hogy ez az elmúlás számunkra örömhír, az életünk célba érkezésének jele. Az evangéliumban a szereplők két csoportját látjuk. Vannak az „emberek”, és a „ti”. Az „emberek” csak az ismerős világ elmúlását látják, és méltán rettegnek az ismeretlentől. De a „ti” számotokra a földi élet vége nem az ismeretlent hozza. A várakozásotok beteljesülése, a találkozás megvalósulása az örömhír. Felpattansz a helyedről, amint meglátod a buszt, amivel a számodra szeretett személy érkezik. Végre!
És én hogyan viszonyulok mindehhez? Banális gyakorlatnak tűnik, de érdemes időnként elvégezni. Milyen érzés van bennem, ha elképzelem, hogy Jézus ma jönne el dicsőségben? Hidegen hagy? Örülök neki? Félek tőle? Bosszankodom, mert fontos programom van a jövő hétre?
Lk 13. fejezetében azt látjuk, hogy Jézus meggyógyít egy asszonyt, aki 18 éve nem tudott felegyenesedni (Lk 13,10-17). Amint Jézus meglátta őt, habozás és kérdés nélkül rátette a kezét és meggyógyította. Megszabadította, megváltotta őt a betegség lelkétől, és az sem érdekelte, hogy szombat van. Mi több, beteljesítette a szombatot, visszaállítva az ember eredeti méltóságát, azt hogy Isten előtt állhat és dicsőítheti őt (vö. Lk 13,13). Mi is erre kaptunk meghívást és ígéretet a keresztségben. Az örök élet azt jelenti, hogy Isten jelenlétében állhatunk, és dicsőíthetjük őt. A kérdés, hogy úgy élünk-e a mindennapokban, hogy erre vágyakozunk? Mi jut eszünkbe az elmúlásról? A félelem a veszteségtől, vagy a remélt találkozás öröme?
„Vigyázzatok hát magatokra, hogy el ne nehezedjen szívetek a tobzódásban és részegségben, s az élet gondjai között, és az a nap meg ne lepjen titeket hirtelen.” (Lk 21,34)
A Szentírás kétféle veszélyre figyelmeztet itt bennünket, akik virrasztunk, várakozunk a Vőlegény érkezésére, a Krisztussal való találkozásra. Az egyik a „tobzódás és részegeskedés”, a másik az „élet gondjai”. Mindkettő eredménye az éberség ellentéte: az eltompultság. Az „élet gondjai” (merimnáisz biótikáisz) egy érdekes kifejezés: szó szerint a mindennapi élettel, annak szükségleteivel, a megélhetéssel kapcsolatos dolgoknak a gondjai. A merimna jelentése gond, aggodalom, aggályosság; becsvágy, törekvés, terv. Valami, ami lefoglalja, eluralja az elmémet, a szívemet, a cselekvésemet. „A tövisek közé hullott magok azok, akik hallgatják, de az élet gondjai, gazdagsága és gyönyörűségei később elfojtják bennük az igét, és gyümölcsöt nem teremnek.” (Lk 8,14)
Rögtön a veszélyek leírása után következik az ellenszer bemutatása: „Virrasszatok tehát, és minden időben imádkozzatok, hogy megmeneküljetek mindattól, ami be fog következni, és megállhassatok az Emberfia előtt.” (Lk 21,36). Szó szerint: Virrasszatok tehát minden időben esedezve, hogy erősek legyetek kimenekülni mindezekből az eljövendő dolgokból. Virrasszatok és imádkozzatok: nem azt kérve, hogy megmeneküljetek, hanem mert ezáltal lesztek képesek /erősek kimenekülni ezekből! A virrasztás belső magatartása által lesztek képesek a világ mulandósága és széthullása közepette a lényegre, az Úr érkezésére figyelni.
