Dr. Versegi Beáta Mária előadása, Budapest, Örökimádás templom, 2018 Rózsaeső imaest
Rendkívül gazdag lelki- és gondolatvilág az övé, melyből évről évre meríthetünk.
Amikor az idén készültem a Rózsaeső imaestre, megszólított Teréz kicsisége és szókimondó volta. Kendőzetlenül beszél önmagáról. A kapcsolataiban is világosan megnevezi azt, ami számára nehéz. Többször halljuk tőle, hogy törékeny. Bár egyértelműen látja ezt önmagában, környezetében, közösségében, mégis megmarad benne a derű és a mérhetetlen vágyakozás. Elhangzik ma egy ének, ami engem rendkívüli módon inspirál. Mondom, te jó ég, ez a Teréz, ez nagyon ott van. Egyszerűen és természetesen olyan, mintha repülne a Jóisten felé. Mintha szárnyai lennének. Hogy csinálja ezt? Egyszerre kicsi, törékeny, látja a saját valóságát, és ettől nem keseredik el. Engem saját törékenységem, bénázásaim, vagy másoké, zuhanórepülésben húz lefelé. Talán másnak is van ilyen tapasztalata. Elkezdek egy helyzetet analizálni, magyarázni, megérteni, értelmezni, satöbbi. Összerakjuk ezeket a jó kis érveket magunkról, egymásról. Igazolgatjuk a helyzeteket, és bizonyos fokig megnyugszunk. Oké, ez van. Most erre számíthatok ettől az akárkitől, erre számíthatok magamtól. Mindig is így volt, ezután is így lesz. Kész. Kvázi megérkezés, nyugalmi pillanat a vergődésekből. Viszont ez a nyugalmi pillanat szárnyaszegett madárrá tesz bennünket. Tuti, hogy nem fogunk elszállni, de az is tuti, hogy nem repülünk. Elveszítjük a bizalmat, lendületet, hitet, reményt ahhoz, hogy új esélyekkel induljunk tovább, hogy repülni tudjunk. Teréznél az a döbbenet, hogy a kicsinység, törékenység nem okoz szárnyaszegett állapotot. Sokkal inkább növekszik ezáltal a bizalomban és ráhagyatkozásban. Nem veszíti el a repülési sebességét és magasságát. Egész jó szinten tud tovább repülni. A bennünk lévő Léleknek alapvető tulajdonsága, hogy szárnyalásra teremtette a Jóisten. Gyógyulásunk abban áll, hogy a reményben, szeretetben és hitben lendületet veszünk. Más szóval felülemelkedünk azon, amit egyébként a valóságban látunk, tapasztalunk, érzékelünk. Ezáltal változhatunk. Keresgéltem, vajon mi lehet Teréz titka. Hogy tudja megtartani ezt az optimális repülési magasságot? Arra jutottam – ez egyébként az első énekben el is hangzott –, hogy Teréz mesterien élte meg a szeretet, amiről nem is mondott le. Persze ez a téma olyan, hogy minden benne van, és nem mond semmit. Kicsit lerágott csont. Szeressük egymást, gyerekek. Közben tudjuk, hogy… Érdemes közelebbről megnéznünk, hogy milyen szeretetképességek, szeretetkészségek voltak Teréz szívében, amelyeket jól tudott működtetni. Tekinthetjük az emberi szívet négyhúrú hangszernek. Ilyen a hegedű, brácsa, cselló, nagybőgő. Ezek a hangszerek gyönyörű harmóniát, zeneműveket szólaltatnak meg számunkra. Teréz példáját szemlélve azt látjuk, hogy a szeretet hangszínei négy húron szólalnak meg.
Erről a négy húrról szeretnék ma délután beszélni.
Az első – mondjuk így –, az A-húr, a jegyesi szereteté. Ez nem tévesztendő össze a házastársival. Nem mintha a házasságban nem létezne jegyesi szeretet, csak az más hangszín, más tónus. A jegyesek szerintem sejtik, hogy szól ez a húr, milyen hangszínen, tónusban, a szeretetnek mely rezdülésén. Akik vágynak arra, hogy megélhessék a szeretet beteljesedését, sejtik, hogy szól ez a húr. Ott van azok szívében is, akik nem házasságban élnek, nem jegyesek, akár szerzetesek, mint én. Azért van ott, hogy megszólaltassuk. Hogy hangokat csalogassunk elő belőle. Ez a húr, szeretetképesség, hangszín a szeretet beteljesedésének vonzásában szólal meg. Azt is énekelték az előbb, én is felolvastam, hogy lelkünkben ez a húr a végtelenre van beállítva. A jegyesi szeretet azt jelenti, hogy a szeretet beteljesedésének vágyában élünk, létezünk. Ezt csak a Jóisten tudja bennünk megszólaltatni. Ez a végtelen szeretet vágya. Érdemes a házasságban is megengedni, érezgetni, támogatni egymásban ezt a vágyat. Akkor a végtelen szeretetet nem egymásnak kell biztosítani. Ez ugyanis nagyon fárasztó a párkapcsolatban. Egymást választottátok, egymásra igent mondtatok, amiben hűségesek vagytok. A végtelenre való hangoltságot mégsem lehet elvárni a másiktól. Egymást segíthetitek, a végtelenre hangolhatjátok szeretetetek által. Ez felfrissíti, szinten tartja kapcsolatotokat, lendületet ad neki. Teréz a szeretet ezen beteljesedésének vonzásában tartotta, őrizte a szívét.
A második húr, a szeretet másik dallama, húrja, az anyai vagy atyai szeretet. Teréznél nyilván anyai szeretetről beszélünk. A köztünk lévő férfiak pedig az atyai szeretetre gondoljanak. Teréz viszonylag fiatal, még szinte gyermek, amikor hallja, hogy városában egy bűnözőt halálra ítéltek. A bűnöző semmilyen jelét nem mutatja tette megbánásának, elzárkózik a bűnbánattól, Istentől. Erről szólnak a hírek. Nem elég, hogy égbekiáltó bűnt követett el, de megátalkodottságában elfordul minden igazságtól. Teréz ebben a pillanatban kezd el érte imádkozni. Bízik a Jóisten kegyelmében. Eljön a kivégzés napja. Megírják az újságok, hogy ez a Pranzini, a bűnöző, valóban nem gyónt meg, viszont a bitófa előtt a paphoz lépett, és megcsókolta a feszületet. Teréz akkor azt mondja, ő az én első gyermekem. Teljesen tudatosan vállalja az anyai szeretet megélését. Első gyermekemnek nevezi Pranzinit. Mit jelent számunkra ez az anyai-atyai szeretet? A túláradó vágyat, hogy életet adjunk valakinek. Legyünk bármilyen életállapotban, életszakaszban. Teréz az örök élet reményében imádkozik Pranziniért, hogy az ne bűnei következményét kapja, miközben éppen halála felé halad. Túláradó szeretettel van iránta. Az anyai-atyai szeretet egyik jellemzője, hogy kicsit túloz. Jó esetben. Persze mi, gyerekek, egy életen át tartjuk a határokat. De ez a szeretet természete szerint túlzó. Tegnap itt volt a keresztlányom. Húsz éves. Kérdem, te mit szólsz ehhez. „Igen – mondja –, az anyai szeretet túlzó. Például anya csodálkozik, hogy viszek magammal kabátot. Mondom, húsz éves vagyok, hat éve kollégiumban meg egyedül élek, még jó, hogy viszek kabátot.” Másrészt, mondom, egyedül élsz, nem kérheted édesanyádat, hogy vasalja ki a szoknyád. Ez is benne van. Tehát érezzük, hogy az anya-gyerek kapcsolatban vannak túlzások. És ez belefér. Mindig van benne túlzás. Teréz nem problémázott azon, hogy ejnye-bejnye Pranzini, gyónni kellett volna, így nem kerülsz a mennyországba. Túlzó szeretettel, első gyermekeként szereti. Ez az anyai szeretet húrjának zengése Teréz szívében. Megengedni magának a nagylelkűséget, túlzást. Mindenki más azt mondaná, hogy azért ez nem így működik. A szomszéd gyerekét mindig jobban nevelnénk. Mert azt pontosan tudjuk, mit kéne csinálnia.
A harmadik húr Teréz szívében és – azt gondolom – a miénkben is, a gyermeki szereteté. A bizalom és ráhagyatkozás képességéé. Ez az, amit Teréz nagyon tudott. Az istengyermekség igazi tanítója számunkra. Saját gyengeségeit kiválóan ismeri, és azt mondja: „el kell viselnem magamat olyannak, amilyen vagyok. Minden tökéletlenségemmel együtt.” Nem olyan, amilyennek lennie kéne. Ugye ez ismerős? Feleségként, anyaként, férjként, szerzetesnőként, a szakmánkban vagy bármi másban nem olyanok vagyunk, mint lennünk kéne. „El kell magamat viselnem olyannak, amilyen vagyok.” Teréz így ír: „mit csináljak ezzel a kicsiségemmel? Jézus azt mondta a Szentírásban, hogy ha valaki egészen kicsi, jöjjön hozzám.” „Én tehát jöttem – folytatja. – Megsejtve, hogy megtaláltam, amit kerestem. És tudni akarván, én Istenem, hogyan bánsz azzal az egészen kicsivel, aki felel a te hívásodra. Tovább kutattam, és íme, erre találtam. Ugyancsak a Szentírásban. Mint ahogy az anya ringatja gyermekét, úgy vigasztallak meg én téged. Keblemen hordozlak majd, és térdemen ringatlak.” Ha egészen kicsi, Isten nem is tehet mást, mint hogy megfogja és magához emeli. Fölemeli. Arcához emeli. A Szentírás hagyománya szerint ez azt jelenti, hogy magáénak vallja. Ha egészen kicsik vagyunk, Isten magához emel. Teréz felfedezte az új kor nagy vívmányát, a liftet. Nem kell felfelé szaladgálni a lépcsőn, fárasztani magunkat, a lift, emelő felvisz. Ez az emelő nem más, mint Jézus karja. Magához emel. Ha kicsi vagyok, nincs más dolgom, mint hozzá futni. Persze előttem van az út, a kicsivé válásé. Hogyan barátkozhatunk meg törékeny pontjainkkal, és hogyan menekülhetünk Jézus karjába? Hangolnunk kell ezt a húrt is, gyakorolnunk rajta.
A negyedik húr a testvéri szereteté, a másik javát akaró szereteté. Lehet ez testvérek közötti kapcsolat, vagy egyszerűen az embertársammal való közösségvállalás, amely a másik javát akarja. Keresi. „Egészen döbbenetes volt számomra mikor rájöttem a napokban, hogy 1897. júniusában – írja Teréz pár hónappal a halála előtt –, ebben az évben a Jóisten abban a kegyelemben részesített, hogy megértettem, mi a szeretet. Igaz, hogy az előtt is értettem, de tökéletlen módon. Én főképpen arra törekedtem, hogy szeressem Istent, és Őt szeretve megértettem, hogy mit jelent a többieket szeretni. Miben áll ez a tökéletes szeretet? Mások hibáinak elviselésében áll. Abban, hogy egy cseppet sem csodálkozunk gyöngéiken. Hogy épülünk a legcsekélyebb erényeiken, melyet szemünk láttára gyakorolnak. Főleg pedig azt értettem meg, hogy a szeretet nem maradhat meg a szív mélyén elzárva.”
Teréz a felebaráti szeretetet úgy tanulja, hogy fölhangolja az A-húrt, a jegyesi szeretetét. Ehhez hangolja a többit. Az anyai, a gyermeki és a testvéri szeretetét. Ahogy a húr hangolása feszüléssel jár, úgy szívünk húrjainak felhangolása is együtt jár egyfajta szenvedéssel. Tehát nem kényelmes dolog szeretni. Nem ellazulás a fürdőkádban, vagy valami jó kis wellness-program. A szeretet, ha komolyan vesszük, növel, alakít, formál. Teréz azt mondja: „ne higgyük, hogy szenvedés nélkül szerethetünk.” Ne higgyük, hogy szeretetünk nem kér energiát, odafigyelést, hogy nincsen súlya, értéke. „Ott van a szegény természetünk, ez az emberi természet, és nem hiába van ott.” Beszéltem az elején a nehézkedésről (pesanteur), ami képes bennünket jól lehúzni. De „éppen ez a mi gazdagságunk. Ez a mi kenyérkeresetünk.” Szeretetre hangolt húrunk – mondom én. „Oly értékes ez, ez a természetünk, hogy Jézus azért jött a földre, hogy ezt megszerezze. Szenvedjünk keserűen, bátorság nélkül, Jézus, amikor szenvedett, szomorúan szenvedett. És mi pedig nagylelkűen, nagyvonalúan akarunk szenvedni.” Mintha olyan laza dolog lenne az egész. „Micsoda illúzió ez! Azt szeretnénk, ha sohasem buknánk el. Mit számít Jézusom, ha akár minden pillanatban elbukom. Így látom gyöngeségemet, és ez nagy nyereség számomra. Te pedig látod ebből, mire vagyok képes, és ez annál inkább arra indít, hogy karjaidba végy.”
Teréz azért tudott repülni, mert nem mondott le a szeretet képességéről. Felhangolta magában a húrokat, hogy zengésükből harmónia szülessen. Emberi kapcsolatainkban, azt gondolom, mindegyik húr megjelenik. De az igazán szép zene nem egy négyhúrú hangszer szólója, hanem több szeretetképesség együttesének összhangzása.
A négy szeretet-húr tehát a következő: az alaphang, A-húr, a jegyesi szereteté – végtelenre irányuló vágyaink megélése a szeretet vonzásában. Az anyai vagy atyai szeretet húrja – életadás, mely által a másik ember több lesz. A gyermeki szeretet húrja – bizalom és ráhagyatkozás. A testvéri szereteté – mások örömének, javának keresése. A szeretet természete szerint szeretetet vár cserébe. Ez a váltóértéke. Teréz is pontosan tudja, hogy „a lángra lobbantott lélek bármennyire aláveti magát kedvesének, Jézus akaratának, nem mondhat le arról, hogy vágyakozzék szeretetének jogos jutalmára. Éppen ennek a jutalomnak reményében szeret, másként nem is lenne őszinte a szeretete. A szeretet jutalma pedig a szeretet.”
